Home Close

Close

Jumper Prisoner

Jumper Prisoner

Created by Andras Kis

Játék Bemutatása

A játék egy szökésben lévő rabról szól, akinek el kell jutni a börtönből a szabadságot jelentő erdőig. A játékos feladata, hogy a rabot eljuttassa a képernyő aljáról a tetejéig úgy, hogy közbe elkerüli a rá veszélyes objektumokat. Ha élve eljutsz a szint végére, egy annál kicsit nehezebb szinten találod magad.

Történet

A játék egy szökésben lévő rabról szól, akit jogtalanul ítéltek el és úgy dönt, hogy hazamegy a családjához. Hamar rádöbben azonban hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Rabunknak ugyanis el kell jutni a börtönből a szabadságot jelentő erdőig. Az útját azonban őrök, rendőrautók, rabszállítók valamint egy széles folyó keresztezik, amiken át kell jutnia anélkül, hogy elbukna.

Hogyan Játssz

A rabot a nyilakkal lehet mozgatni jobbra, balra, előre és hátra. Az ellenséges objektumokkal való ütközés esetén a rab meghal. A második pályán megtalálható egy folyó, amelyen a rajta keresztül úszó tárgyakon lehet átjutni. A vízen közlekedhetnek kisebb méretű mentőövek, amelyek a rájuk való ugrás után elsüllyednek, valamint nagyobb csónakok, amiken nyugodtan tartózkodhatunk. Vigyázni kell azonban hogyha a folyóba beleesünk vagy elsodródunk a pálya szélére akkor szintén vége a játéknak.

Artwork (design)

A játékelemek megjelenésének bemutatása.

Heads Up Display (HUD)

A képernyő bal felső sarkában megtalálhatóak a játékos által felszedett harapófogók, amelyek a pontokat reprezentálják.

Játékos

A felhasználó által irányított karakter. 

Börtönőr

A börtönőr megjelenése.

Rendőrautó

A rendőrautó megjelenése.

Rabszállító

A rabszállító autó megjelenése.

Csónak

A csónak megjelenése.

Mentőöv

A mentőöv megjelenése.

Szintek Megjelenése

Level_1

Level_2

Level_3


Karakter Nézőpont

A játék felülnézetes. A kamera statikusan áll nem követi a karaktert, az egész pálya látható.

User Interface (irányítás)

A rabot a nyilakkal lehet mozgatni.


A jobbra nyíllal - jobbra 

A balra nyíllal - balra

A felfele nyíllal - előre

A lefele nyíllal - hátra.